2019. november 9., szombat

Fekete szappantartó gyurmából

A nyáron nagyon éltem a műanyagmentes júliust - és élem általában is, ez egy fontos téma az életünkben, igyekszem környezetbarát háztartást kialakítani, fenntartható megoldásokat találni. Jó látni, hogy sok minden, amivel júliusban kiemelten foglalkoztam (vagy épp a költözésem óra próbálkozom), működik a mindennapokban azóta is, nemrég pl. voltunk egy teljesítéménytúrán, ahol már kezdett úgy kinézni a táskám, mint egy haladó zerowaste-esé: méhviaszos kendőbe csomagolt szendvics, gyümölcs csak úgy bedobálva, saját poharak és kulacs. Jó úton járunk.
Ennek az útnak a része az is, hogy a csomagolásmentesség jegyében megint elkezdtem szappanokat használni, és hát, szükségem lett szappantartóra, méghozzá egy jó nagyra, amin két-három szappan is elfér (tusfürdőnek, samponnak, és még ki tudja). Ilyenből elég kevés van. Szó se róla, láttam szép darabokat a Meskán, talán elég nagyok is lettek volna, de a posta törésbiztos szolgáltatása kétszer annyiba kerül, mint maga a termék, szóval inkább készítettem egyet.


Sok-sok töprengés és guglizás után úgy döntöttem, hasonlóan fogom csinálni, mint ahogy a kis ékszertartó tálkákat szokás: egyenletesre nyújt, körbevág, kész tálka segítségével formáz. Én sodrófával nyújtottam a gyurmát, és egy stencilt ráhelyezve szintén sodrófával dolgoztam bele a mintát. Körbevágtam, lyukasztottam (hogy lefolyhasson a víz), a végén pedig belelapogattam egy mélytányérba és hagytam abban megszáradni. Mivel nem volt kedvem a sütővel bohóckodni, levegőn száradó gyurmát használtam, kíváncsi is vagyok, milyen állapotban lehet a maradék.... Persze vagy ötször elrontottam a mintát, mert nem láttam, egyenletes-e a stencil, amikor meg mégis, akkor beleragadt és elszakadt, úgyhogy ez nem volt egy könnyű menet, de a lényeg, hogy sikerült, és a tányérba sem kötött belőle, ettől tartottam picit.


Akrilfestékkel színeztem, két rétegben, majd több réteg fényes lakkspray-vel fixáltam, azt szerettem volna, ha mázas kerámiára emlékeztet. Ehhez mondjuk nem ártott volna lekerekíteni az éleket, de akkor eszembe sem jutott, csak picit megküldtem a csiszolókockával. Ha újrakezdeném, inkább a színezésen változtatnék, spray-t használnék ahhoz is, macerás volt a minta kanyarulataiban egyenletesen festeni.


Kíváncsi voltam, hogyan bírja majd a lakkozás, a samponszappanom két hajmosás között szinte rágyógyul a tartóra, de semmi gond nincs vele, és mint kiderült, három szappan is ráfér :) Egészen sok fekete kiegészítő van már a fürdőben, nagyon illik a hangulatához, és tökéletesen illeszkedik a kád sarkára, imádom.

2019. október 27., vasárnap

Vámpír töklámpások

Ahogy terveztem, ma sikerült is sort keríteni a tökfaragásra. A hétvégén egész sokat tevékenykedtünk a kertben, kaptunk egy csomó gyógynövényt az anyósomtól, ma épp a mentát ültettük - remélem, úgy két év múlva teljesen magáévá teszi a partoldalt a kerítés mentén, és nem kell többet gazolni. Még biztos lesz egy kis munka idén, de ez volt talán az utolsó nap, amikor ráérősen, napfürdőzve lehetett kertészkedni, vagy épp a teraszon üldögélve kreatívkodni.
Tavasszal mesélek megint a kertről, remélhetőleg lesz mit :) sokat dolgoztam rajta, és bár hosszú idő, mire teljesen a magam ízlésére formálom, a gyógynövényekkel és a sok-sok fekete virághagymával kezd úgy kinézni, ahogy szeretném.


Vissza a tökökre... Ezeket a kis apróságokat a Lidlben vettem, de szinte minden élelmiszeráruházláncban beszerezhetők most már dísztökök. Láttam egész szép formájúakat, olyan igazi amcsi, Pinterest-kompatibilis Jack O' Lanternöket, de én piciket szerettem volna, az egyik ráadásul olyan kis amorf, meg sem áll támaszték nélkül. Ott rohadt volna meg a ládában, valakinek meg kellett mentenie. A kis méret előnye, hogy nagyon gyorsan ki lehet pucolni, és egy kanálon, valamint egy éles késen kívül semmilyen eszközre nincs szükség hozzá - kivéve persze, ha bonyolultabb mintában gondolkodunk, akkor gondolom, nem árt előre rajzolni, és a precíz munkához biztosan nem elég egy mezei konyhakés.


Én elég oldschool vagyok, és rajztehetségem sincs, csak vigyorogjon :) Azért próbáltam inspirálódni, és valahol szembe is jöttek velem az éles szemfogak, tökéletes, pont nekem való. Kétféle módon csináltam, legközelebb vagy csak a nagyobb szájnyílást használom, vagy a kisebbhez nagyobb szemeket és orrot varázsolok, ugyanis nem nagyon akar megmaradni benne a láng. Na nem baj, tanulság, igazából amúgy sem szeretek nyílt lángot otthagyni.

A háznak jelenleg két bejárati ajtaja van, mindkettőnél csücsül most egy töklámpás, és szerintem a jövőben is kettesével jönnek majd, egy az ajtóhoz, egy pedig a teraszra. Jó fejek, nem? :)

2019. október 20., vasárnap

Halloweeni koszorú (na meg a szokásos, nagy szünetek utáni magyarázkodás)

Bejegyzés. Beszarás. Na nem az, hogy írom, mert itt van tíz-húsz vázlat a piszkozatok között. Nem is a tartalom, bár eltelt bő egy jó év a házvásárlás óta, addig hogy kreatív projekthez nyúltam, de azóta sikerült vérszemet kapni, szerencsére. Inkább az, hogy tervezem, fotózom, közzéteszem. Sosem izgatott, ki olvas, egyszerűen hálás voltam azoknak, akik igen, de nem érdekeltek a statisztikák, most mégis sokszor eszembe jut, hogy ugyan, mégis kit érdekel a mondanivalóm. Annyira átalakult a blogszféra, nagyon kevés hazai blogger maradt, akivel szívesen azonosulok vagy alkotok közösséget. Pedig tényleg ott van az a sok-sok vázlat, kreatív meg lakberendezős témákkal, amiket tényleg érdemes lenne megörökíteni. Magamnak, nektek, az utókornak. Bocs, most kicsit elveszettnek érzem magam ebben a közegben.

Mint írtam, a kreatívkodásba legalább sikerült visszarázódni, pedig sokáig nem készítettem semmit. Nem is gondolkodtam semmin, lakberendezésen kívül. Igazából a kreatív energiáim elmentek még meg nem valósítható projektek kigondolására (tudjátok, mikor már fejben kész kell legyen a berendezés, pedig még csak a vezetékek helyét vésik), így a szekszárdi kreatív boltot sem fedeztem fel egészen márciusig, amikor a kolléganőm ajándékához vettem alapanyagokat. Az Alkot-lak nevű boltocskáról van szó, egy bájos kis zug a sétálóutcáról nyíló udvarban. Nagyon apró, tulajdonképpen zsúfolt, mégis hangulatos, az eladók halál aranyosak, a választék pedig igen nagy, szeretek oda járni. Mostanában náluk és az Obiban verem el a pénzem :)



Tavaly még nem erőltettem meg magam Halloween idején, konkrétan egy évvel ezelőtt költöztem és kezdtem az új melóhelyen, nem volt érkezésem dekorálni. Idebent idén sem fogok, idebent konkrétan minden nap Halloween van :) Vettem viszont két díszíteni való tököt a következő hétvége projektjeként, a napokban pedig készítettem egy koszorút az ajtóra. Rá kellett jönnöm, hogy imádom ezeket az ajtódíszeket, az ünnepek után is úgy hiányzott, szerintem minden évszakban lesz kint valami :) szóval a Halloween sem lehet kivétel.
  A dolog amúgy baromi egyszerű. Először lefújtam a koszorú alapját fekete spray festékkel. Matt festéket használtam, ami inkább selyemfényű, nagyon szép. A díszeket ében lazúrral kezeltem és egyszerűen pár ponton felragasztottam. Az üres részeket átkentem száraz ecsettel és némi dekorfestékkel - ami elvileg fekete, a gyakorlatban inkább sötét szürke, szerettem volna picit tompítani, rusztikusabbá tenni, mert az elegáns feketétől elütöttek a lazúrozott díszek. Ez abszolút nem látszik a képen, de ad egy kis pluszt. A levelek a frissen metszett rózsámról vannak, ezeket szintén lefújtam, de nem ragasztottam fel, csak beszúrtam a koszorú ágai közé. Ezek biztosan nem élik túl sokáig, de így ezt a részt minden évben kedvemre variálhatom :)

Van az ajtó körül még néhány seprű, növényke, hamarosan a tökök, hangulatos lesz :) szerintem ki is pótlom majd a bejegyzést pár képpel.

2019. május 27., hétfő

A friss jogsis, aki mosdóba is autóval menne

Ejj, még a születésnapomról sem emlékeztem meg. Pedig aznap megjött a jogsim. Innen is pacsi az okmányirodának, amiért tartották az egy hetet a húsvéti hosszú hétvégével is, az ügyintéző, aki szintén fantasztikus volt, meg sem merte ígérni. Szóval az sms felért egy köszöntéssel.


Illett volna a forgalmi vizsgá(k)ról is beszámolnom, ha már a KRESZ-nek és az elsősegélynek jutott egy-egy bejegyzés, de csak emberből vagyok, és semmi kedvem nem volt kitárgyalni a bukásaimat. Pedig az első tanulságos volt, nem tudtam jól lereagálni helyzeteket, később kértem is az oktatómat, hogy mivel szombaton megyünk, legalább ne kora reggel, mert köze nincs a hétköznap délelőtti forgalomhoz. A másodikat egyszerűen elbénáztam, pedig meg lehetett volna, egy trükkös résznél annyira örültem magamnak, hogy mindenre oda tudtam figyelni, hogy elfelejtettem indexelni. Szerencsére a barátnőim kirángattak a letargiából, mikor kinevettek:

- Mi történt?
- Nem indexeltem.
- Sávot váltottál?
- Kanyarodtam.

... :D


Harmadjára viszont szerintem életemben nem vezettem ilyen rosszul, szóval annyiból nagy szerencsém volt a vizsgáztatóval, hogy volt szeme ahhoz, hogy lássa, mi van emögött a botrányos teljesítmény mögött... meg aztán, valószínűleg az én elvárásaim is túl magasak voltak önmagammal szemben, amiért úgy gondoltam, hogy tökéletesen kell vezetni a vizsgán, hát hogy vezetnék tökéletesen ennyi órával a hátam mögött (nem számoltam meg, ötven körül lehet). Pedig megmondta az oktatóm, ez volt az első, mikor beültem a kocsijába, hogy engedjem el az elvárásaimat, ne legyek maximalista, ne legyek szigorú magammal. Meg hogy bő egy év, mire tényleg nem kell gondolkodni azon, mit csinál az ember a volán mögött.


Most még azért kell, és van, amit még nem érzek rendesen, de azt a bizonyos kereszteződést gond nélkül veszem, a körforgalmak, amiktől az oktató mellett még gyomorgörcsöm volt, simán, lendületesen mennek, és nagyon élvezem az egészet. Az elején mellettem ült a párom minden alkalommal, egy picit csalinkáztunk cél nélkül, aztán én sofőrködtem a bevásárlásoknál, vagy amikor állatorvoshoz vittük az egyik kutyát, és megtettük az első pécsi utat is anyák napján. A múlt héten pedig eljött a történelmi pillanat, amikor is egyedül nekivágtam a városnak: kiálltam a garázsból, elmentem tankolni, aztán az Obiba, Intersparba, majd haza. Imádtam minden percét, és komolyan, amikor valaki megkérdezi, milyen, hogy tetszik, ezt szoktam válaszolni: legszívsebben még pisilni is autóval mennék.

2019. április 7., vasárnap

Ha már elpusztul a világ, legyen a sírjára virág

A múlt hétvégén (és ma is) órákat töltöttem a kertben, és jobbat nem is tehettem volna magammal. Elképesztően jól esett.


Ha más mondja, biztos nem hiszem el neki, hogy a kerti munka stresszoldó, hogy feltölti az embert, és kellett is egy kis idő, hogy megérezzem. A ház felújítása miatt úgy határoztunk, hogy a kerttel minimum egy év múlva foglalkozunk csak komolyabban, nemigen lett volna kapacitásunk még terepet is rendezni. Így hát tavaly, amellett, hogy próbáltam nem megölni Mária, az előző tulaj növényeit, leginkább csak gazoltam. Ez önmagában rohadt egy sziszifuszi meló, bár voltak pillanatok, amikor már-már élveztem :)  jó érzés puszta kézzel a földbe nyúlni, megérezni azt a pontot, ahol enged a gyökér, hallgatni a csicsergést, figyelni a kerti állatokat. És dolog is lett végül, kialakítottunk egy kis földteraszt (az én ötletem volt, és nagyon büszke vagyok rá, lejtős kerteknél jó megoldás), illetve olyan édes szomszédaink vannak, kaptunk tőlük pár tő ribizlit, málnát, citromfüvet - nem volt mese, múlt ősszel átestem a életem első ültetésén. Utána, a beültetett ribizlibokrok előtt térdelve, könyékig virágföldesen, egész elérzékenyültem.