2021. március 19., péntek

Nem 100%-osan, de jól

A frázis, amit mindenkinek elsütök. És így is van, szabadultunk és tünetmentesek vagyunk - már leszámítva, hogy még mindig nem érzek szagokat, és azért elég furcsán érezzük magunkat mindketten. Még erősödnünk kell. Nem fogok hazudni, most nem jó, nem jó erőtlennek és kedvetlennek lenni, de nem jó már pihenni sem, egyszerűen... nem jó. De összességében megvagyunk, és én nagyon hálás vagyok, amiért megúsztuk annyival, amennyivel, igyekszem erre koncentrálni :)

2021. március 9., kedd

A tünetek megjelenése után egy héttel ment el a szaglásom. Ezt csak úgy rögzíteni akartam az utókor számára.

2021. március 5., péntek

Covid testközelből

A kerti terveimről akartam írni, de belefutottunk valamibe, amit mindenképpen meg szeretnék örökíteni: mindketten elkaptuk ezt a szart a koronavírust. Egyelőre jól vagyunk, nem tünetmentesen, amolyan itthon döglődősen, de tulajdonképpen jól. Norbi szerintem túl van a nehezén, a hétvége erős volt, kedden kezdett el jobban kinézni. Én aznap kezdtem el kókadozni. Semmi ijesztő vagy veszélyes tünet, ízvesztés sincs, olyasmi meg pláne, amiről a kollégáim számoltak be, volt olyan oktatóm, aki már azért imádkozott, hogy vigye el, mert akkor vége lesz... de azért szar. Norbi szerint olyan, mintha influenzás lenne és még jól meg is verték volna, és ez szerintem is lefedi a dolgot. 

Nem beszélve a dolog lelki részéről, engem tegnap teszteltek, és hiába volt várható a pozitív eredmény, már a mintavételi állomáson sorban állva majdnem eltört a mécses. Már a hely hangulata kiborító, persze nem baj, hogy kieső és elhagyatott, hülyén is venné ki magát ez a funkció a város közepén, de első ránézésre rettenetesen lepukkant, és akkor ehhez add hozzá a fertőzésveszély táblákat, a mentőautókat, a mintavételi sátrat és a védőruhás mentősöket... poszt-apokaliptikus, komolyan. Nem hiszem el, hogy megértük ezt. A tavaly tavaszi időszakot leszámítva nem borult fel fenekestül az életünk, minden változást (a kiürült épületet, a bezárt kocsmákat, a kijárásári korlátozást) meg lehetett szokni, még ha a bőrömön is éreztem ezeket, hordtam a maszkot, mostam a kezem, nem dugtam homokba a fejem, de mégis, valahogy most csapott igazán arcon a valóság. Norbi szinte megkönnyebbült a pozitív tesztje hírére, mert így legalább már biztosan tudja, engem elszomorít a sajátom.

Pedig jobb, ha megszokom, jövő héten még karanténban leszünk, utána pedig, az új korlátozásoknak hála, visszatérünk az ügyeleti rendhez, ami nem fog segíteni az egyébként is felborult időérzékelésemen, mintha megint tavaly március lenne.

Cserébe viszont ott van az a rengeteg ember, aki most aggódik értünk. Szerintem soha nem lógtam ennyit a telefonomon... a kollégáim, a szüleim, a barátaim, mindenki becsekkol időnként, szerintem képesek ránk hívni a mentőket, ha valakinek nem válaszolok időben. Nagyon megindító ezt megtapasztalni.

És egy rövid szösszenet, ami gyönyörűen jellemzi a nagy magyar valóságot: mintavétel céljából el lehet hagyni a karantént, ezt 24 órával az időpont előtt be kell jelenteni a rendőrség erre létrehozott intelligens űrlapján. Ami annyira intelligens, hogy 24 órán belül nem is lehet kitölteni - erre akkor jön rá az ember, amikor délután három körül felhívják, hogy másnap délelőtt tíz órára kapott időpontot. Még soha nem kellett betelefonálnom a rendőrkapitányságra, de hát mindennek eljön az ideje egyszer.

2021. február 1., hétfő

Alakulnak a falak

Mit alakulnak, szinte kész vannak. Boldog új évet, ha még nem mondtam volna.

Lassan nekiesünk az ajtóknak is, amint eldöntjük a színt

Ott tartottam legutóbb, hogy megcsúsztunk a gletteléssel... ez így rendkívül kedvesen és megbocsátóan hangzik, de a helyzet az, hogy úgy terveztük a tavalyi évet, hogy nyáron szépen kényelmesen kiglettelünk és kifestünk, ehhez képest pedig novemberben gletteltünk, decemberben pedig festettünk, a beígért szakszerű segítség nélkül. Nem szeretnék belemenni ennek a részleteibe, nagyon küzdelmes volt, pedig azt reméltük, hogy ez azért könnyebb munka lesz, mint amihez szoktunk. Nem is fizikailag volt igazán nehéz, inkább pszichésen viselt meg, hogy lassacskán megy és hogy tolódik minden a csúszás miatt, hogy nem egészen úgy szárad és akár le is dobja magát, kezdtem teljesen belebetegedni. Szerencsére nem hárult az egész kettőnkre, a glettelés nehezebb részeihez és a festéshez is volt segítségünk, ezek a napok végül kimondottan vidáman is teltek, a kisebb utómunkákat pedig már egész jó hangulatban megcsináltam egyedül. Közben pedig tovább tudtunk lépni a villanyszerelés újabb fázisai felé.

2020. december 19., szombat

Az első grincsfánk

A karácsonyi hangulattal együtt jött némi dekorálási láz is, és idén rendesen rápörögtem a grincsfákra. Nem nagyon láttam még korábban, talán ezért sem jutott eddig eszembe, hogy csináljak - most elgondolkodtam, mióta tudok én egyáltalán ennek a dísznek a létezéséről, és valójában szembejött velem korábban is, de pl. egyik ismerősömnek sem volt még. A lényeg, hogy idén nagyon megtetszett, csak drágállottam, egy kész, vagyis összeállított, de fel nem díszített fa több ezer forint, míg zanótot önmagában pár száz forintért kap az ember. Persze kell azért két köteg, plusz a kaspó, plusz a kötöző, plusz valami közeg, amibe állítod, de még így is olcsóbban jött ki és amúgy egy élmény elvacakolni vele.



Így hát utánaolvastam, hogy tudjam, hogyan is készül a grincsfa, illetve némi inspirációgyűjtés végett, és találtam egy cikket egy evangélikus egyházközség honlapján, ami rendkívül negatív szimbolikát társít a grincsfához: a bűn általi gúzsba kötöttséget, lefelé azaz a pokol felé irányultságot, emellett problémaként értékeli, hogy nincs rajta semmilyen fény, vagy hogy mérgező növényből készül. Fenomenális, nem? Ezek után még jobban kellett egy ;)