2020. június 3., szerda

Gótosított bögrék

Nem lett volna különösebb tervem ezekkel a bögrékkel, amíg az egyiket el nem törtem. De kezdem az elejéről, kétszer két bögréről beszélünk, anyukám adta őket, mikor költöztünk, ilyen kis egyszerű kétszemélyes teás és kávés szettek. Bevallom, a kisebbeket még sosem használtam, Norbinak és nekem is van saját, külön bejáratú kávéscsészénk, így ezekből csak a vendégeink szoktak inni. A nagyobbakból azért elteázgattunk, de aztán nemrég az egyik egy rossz mozdulat következtében lebillent a szárítóról és jobb végre szenderült.


Innentől kezdve rengeteget töprengtem rajtuk, mert az egy nagy / két kicsi kombó olyan kis bénának, hiányosnak tűnt a szememben. Persze, mert hiányos is :) Igazából nem az ötlet jött nehezen, csak annyira bénán rajzolok (és úgy utálom begyújtani a sütőt), hogy nem bírtam rávenni magam. Nem is akartam bonyolult technikákat vagy színkombinációkat, egyszerű fekete-fehér stílusban gondolkodtam. A nagyra önálló mintát, a két kicsire párosat szántam, és az is biztos volt, hogy megragadom az alkalmat, hogy kicsit darkosítsam velük a házat.

2020. május 24., vasárnap

Holdfázisok poháralátéteken

Évekkel ezelőtt nyertem egy kreatív blog nyereményjátékán, és kaptam egy csodás, alapanyagokkal teli csomagot. Egy poháralátét szett is lapult benne, amivel azóta sem tudtam, mit kezdjek. Túl sok a szóba jöhető ötlet és technika. Az ihlet is teljesen máshonnan jött, az elmúlt napokban rendezkedtem kicsit a konyhában és elkezdtem vágyni néhány klassz, sötét, gótikus tálcára. Mivel a netet feltúrva egyelőre nem estem szerelembe, elkezdtem kreatív megoldásokon töprengeni, és annyi poháralátét jött szembe velem böngészés közben, hogy egyszer csak jött a villanás. Az itthonlét egyik nagy előnye, hogy (szinte) azonnal neki tudok ugrani bárminek.


Régebben nagyon bejöttek a holdfázisos felsők, de egy idő után akkora klisének éreztem, hogy nem akartam megcsinálni, így végül kimaradt az életemből. Maga az ötlet viszont nagyon tetszett, és most sokkal kreatívabbnak, ötletesebbnek éreztem, mint ugyanolyan mintát felvarázsolni mind a hat darabra.


2020. május 10., vasárnap

Még egy szétszaggatott zenekaros póló

Picit megtöröm az ékszeráradatot (a kreatív áradatot még nem), mert a minap öltözködés közben rájöttem, hogy erről a projektről egész elfeledkeztem. Mármint nem a pólóról, azt imádom, és annak, hogy szinte folyamatosan itthon vagyok, megvan az az előnye, hogy azt hordok, amit akarok, úgyhogy eléggé metálban nyomom mostanában.
Épen turkáltam Pécsen (a póló volt ép, meg azért remélhetőleg én is), ránézésre nem sokat hordhatták. Eredeti Queen merch, fantasztikusan nézett ki, és bár nem feszes, de a mérete pont jó volt. Ez sok régi zenekaros pólómról nem mondható el...


2020. április 26., vasárnap

Medál denevérrel

Az utóbbi időben nagyon rákattantam a minimalizmusra - már abban az értelemben, hogy nem szívesen veszem magam körbe olyasmivel, ami már nem tetszik vagy nem látom hasznát. Ennek azért nem eszetlen kidobálás a vége, de szigorúbb lettem magammal mind a megvásárolt, mind a megtartott tárgyakkal kapcsolatban, és néhány ékszeremre is elkezdtem kritikus szemmel nézni. Az elmúlt hónapokban többet meg is újítottam, így már nagyon éltem a témát, amikor legutóbb Pécsen jártamban, a félretett ékszeres dobozkákban kotorva megpillantottam egy rózsás medált. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor hordtam, de nem volt szívem elajándékozni - erre a projektre várhatott.


Először csak feketére akartam mázolni, és ugyanennél a megoldásnál maradva denevérre cserélni a rózsát, de sehogy sem tetszett, unalmas volt, félre is tettem egy időre. Sokat gondolkodtam rajta, és rá is jöttem, mit akarok a denevérrel, aztán az is beugrott, hogy kell lennie itthon egy réges-régi, üveglencse helyett használható öntapadós matricának. Kész volt a terv, hurrá, de a megvalósítás közben azt hittem, kivágom a francba.

A korábbi lakkrétegek könnyen lejöttek a medálról, és a denevérről is simán lecsíptem a hurkot, visszacsiszolni sem volt ördöngösség. Azt hittem, a matricát is csak beragasztom és kész, hát a francokat, tényleg nagyon régi, egyenetlen volt rajta a ragacs, picit be is mattult és mint később kiderült, furcsán tört meg a fény a szélein. Az összes hibája egy-egy beragasztásnál ugrott ki, így újra és újra takaríthattam le a medállal együtt. Végül a színes üveglencséknél is használt megoldás vált be: miután az összes ragacsot eltüntettem róla, magát a matricát kentem le lakkal, fekete festékkel, majd újra lakkal. Kicsit bekoszoltam ezüsttel a széleit, majd végre valahára beragaszthattam, már azt hittem, megőrülök. Jöhetett még egy pici lakk és a denevér.

Jó kis türelemjáték volt kivárni a száradási időket, de megérte :) Na meg rá is értem. Kipróbáltam díszítéssel az alján is (csepp alakú fekete gyöngyre gondoltam), de erőltetettnek éreztem, jobban mutat nélküle. Továbbkattintva találtok képet az eredeti medálról.


2020. április 19., vasárnap

Nyakpánt madárkoponyával

Szerintem a költözés óta nem viseltem madárkoponyát, a munkahelyemen mostanában kezdem csak elengedni magam. Egy-egy vacsin volt csak rajtam a saját készítésű medálom, ahol meg tudott bújni az alkalmi ruhák között. Mostanra viszont szerintem megszokott a környezetem, de ez csak az egyik oka az elkészültének, a másik, hogy több olyan felsőm van, amin a mintája vagy a szabása miatt semmilyen nyaklánc nem tud érvényesülni, és én elég meztelennek érzem magam nyaklánc nélkül. Erre tökéletes megoldás egy nyakpánt vagy nyakörv, ami nem lóg rá a ruhánkra.

A gótikus csipkecsodáimat nemigen hordom mostanság, az erőteljesebb nyakörvek pedig pláne nem illenek a corp goth/rocker/dark akármi stílusú munkaruházatba, még ha nem is okoznának most már különösebb meglepetést. Valami egyszerűbb darabra vágytam, olyan medállal, amit bármikor szívesen viselek.



Így született a terv, és volt is itthon minden a megvalósításhoz, pedig azt hittem, láncot már nem találok a dobozkámban és a szalagvég is csak útközben jutott eszembe. Szeretem az ilyet, persze megvan a varázsa a beszerző körutaknak, de van valami profi érzet abban, hogy minden a rendelkezésedre áll, amikor hirtelen kipattan valami a fejedből. Ez még az izoláció előtt volt, azóta már csak praktikus okokból sem mindegy.
Maga a szalag megpróbált kifogni rajtam, elsőre túl hosszú maradt, felvéve látszott, hogy nem tudom elég szorosra állítani, ami azért elvárható egy nyakpántnál, még ha lazábban hordom később, akkor is. Azért megvártam, milyen felvéve, élesben, és végül az irodám íróasztalánál rövidítettem rajta egy centit. Később meg nekiállt kicsúszni, így újra felfeszítettem a szalagvégeket, és kaptak egy-egy pötty ragasztót. Most már talán hajlandó így maradni.

Érdekes egyébként, hogy régebben az önálló medálokhoz ragaszkodtam, hogy úgy kombinálva és akkora láncon hordhassam őket, ahogy épp löttyenek, az utóbbi időben viszont ezt csak a legjobban sikerült és legkarakteresebb medálok esetén élem és egyre jobban tetszenek a teljes, egységes egészet képező nyakláncok.