2017. november 30., csütörtök

Kedvencek - november

A szokásos kedvences poszt, meglepően könnyű volt most megírni (összeállítani mindig könnyű, de a szavak néha nehezen jönnek). 

Olvasnivaló


Ezt a kört egyértelműen Isaac Asimov uralja, méghozzá az Én, a robottal. Teljesen magával ragadott Asimov stílusa, hozzáértése, az, ahogy a nagybetűs Science Fictiont leteszi az asztalra. Valahogy a robotika témáját mindig közelebb éreztem magamhoz, mint az Alapítványét, és most, hogy már azt is elolvastam, ez teljesen egyértelműen így van. Ebben benne lehet a novellák iránti szeretetem is, passz, de az összes történet páratlan igényességgel festi le a robotok gondolkodásbeli és viselkedési mintáit, miközben végső soron rólunk, emberekről szól, és ezt imádtam. Az egyetlen, ami tüske, méghozzá nagy tüske, az Dr. Susan Calvin, aki fantasztikus. Itt ez a nő, aki az egész életét a munkájának, a szakterületének szentelte, a tudását és az elkötelezettségét bármelyik kollégája elismeri, és amikor épp nem mint robotpszichológusról beszél erről a nőről Asimov, valahogy azt találja érdemesnek megemlíteni róla, hogy csúnya. Csúnya tinilányként, csúnya idős nőként, csúnya, mikor tetszeni akar egy férfinak és kifesti magát, és nem, nem azért nem házasodott meg soha, mert a munkája az élete, vagy mert jobban szereti a robotokat az embereknél, nem. Azért nem lett férje és gyerekei, mert csúnya, és csak egy fantáziában létezik olyan, hogy egy férfi beleszeretne az intelligenciája miatt. Magamat is meglepve egész könnyen túl tudtam ezen lépni, és tudtam élvezni Asimovot továbbra is, és nagyon szeretném elolvasni a Robottörténeteket, csak amikor hátralapoztam (pötyögtem) a jegyzetekhez és megláttam, hogy úgy hivatkozik Mary Shelley-re, mint a nagy költő feleségére, azért el kellett számolnom tízig.

Látnivaló

Ez most nem film vagy (mint általában) sorozat, hanem egy színdarab. A PTE-nek van saját egyetemi színháza, csupa hallgatóval. Egyik kolléganőnk is tagja a társulatnak, így részben Őt szerettük volna megnézni, de engem a darab is nagyon megfogott: Federico Garcia Lorca Vérnásza. Nagyon tetszett, mind a története, mind a megvalósítása, elképesztően profi munkát láthattunk, imádtam a fekete-fehér látványvilágot, a kolléganőnk pedig csodás volt. Elkezdtem olvasni a drámát, de rossz időpontot választottam, nem tudtam befejezni az előadásig, ami egészen érdekes színházi élményt adott: voltak feltevéseim, jóslataim a történetről, amik nem jöttek be, sőt, a darab kifutására egyáltalán nem számítottam.

Hallgatnivaló


Jó pár éve hallottam az Evergreyt élőben, azt hiszem, az utolsó előtti olyan Rockmaratonon, ami Pécs mellett volt. Nagyon tetszett, amit alakítottak, le is vadásztam pár lemezüket, aztán valahogy nem követtem figyelemmel a munkásságukat. Valamelyik nap viszont eszembe jutottak, és azóta rongyosra hallgattam a legújabb lemezt, a Storm Withint. Majdnem a címadó dalt könyveltem el ide, aztán a Lidlben sorban állva megszólalt a fülemben a The Paradox of the Flame hegedűje, és azt hittem, meghalok.

Mik voltak a Ti kedvenceitek? :)

2 megjegyzés:

  1. Asimov a nőkhöz(?) való hozzáállása valahogy le sem esett eddig, egyszerre örülök, hogy írtál erről, és most nem siklott el rajta a figyelmem, másrészt igazán szomorú vagyok miatta :( Az Alapítvány is érdekes volt, de sokkal szárazabbnak éreztem mint az Én, a robotot, ha az előbbit olvastam volna tőle először, aligha lennék elragadtatva az írótól (annyi rémlik, hogy vén fickók ülnek végig egy teremben és egy amúgy érdekes témát szötymögnek végig nem is olyan sok oldalon keresztül, de mégis fájdalmasan hosszúnak tűnik és öregemberszagúnak :( :D ).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is fáj :(
      Az öregemberszagú sajnos nagyon találó :D össze sem tudnám már foglalni az Alapítványt, ha valaki megkérne. Szeretném egyszer újra megpróbálni, de szerencsére írt mást is.

      Törlés