2018. január 22., hétfő

Könyvfüggők problémái tag

Halihó, van itt valaki? Az elmúlt egy-két hónap nem a blogolásról szólt nálam, hiába vannak kész piszkozataim, egyszerűen nem akaródzott foglalkozni velük... van ilyen. Ha irkálni akartam, inkább a filofaxomhoz nyúltam, erről szeretnék is összeállítani egy bejegyzést a közeljövőben, ha érdekel Titeket, illetve mesélnivalóm is van, de ehhez még össze kell szednem a gondolataimat, szóval addig is itt egy Molyon talált kérdéssor, amire ugyan nem hívtak ki, de nem tudtam ellenállni neki :)


1. Van kismillió olvasatlan könyved. Hogyan döntöd el, melyiket olvasod el legközelebb?
Hangulatfüggő leginkább, van, hogy hiába vártam és készültem sokat egy könyvre, amikor eljutok odáig, képtelen vagyok nekiállni.

2. Már elolvastad egy könyvnek több, mint a felét, de nem tetszik. Folytatod, vagy abbahagyod?

Ha már addig eljutottam, akkor lehet, hogy végigszenvedem magam rajta... Nem tudom, régebben semmit sem hagytam félbe és emiatt most sem szívesen, ugyanakkor azt hiszem, igazán kár valami borzalommal gyötörni magunkat, amikor annyi jó könyv vár ránk.

3. Közeledik az év vége és még mindig nagyon távol vagy az olvasási listád teljesítésétől. Mit teszel?

Semmit, mégis mi múlna ezen? Volt már, hogy egy kihívás határideje miatt kapkodva rohantam végig egy könyvön, és kicsit betett az élménynek, meg is ígértem magamnak, hogy ilyet többet nem csinálok.


4. Egy könyvsorozatnak, amit imádsz, nem egyeznek a borítói. Hogyan kezeled?
Igyekszem ugyanazt a kiadást megvenni,én is imádom, ahogy szépen sorakoznak egymás mellett, de sokszor semmit sem lehet tenni az ügyben, vagy épp örülök, ha egyáltalán kiadták és be tudtam szerezni a folytatás(oka)t, szóval ez nem akkora tragédia.

5. Minden ismerősöd imád egy könyvet, amit te gyűlölsz. Kivel beszéled meg, aki szerinted a te oldaladra állna?

Azt hiszem, túl tudok lépni egy ilyen csapáson egyedül is.

6. Nyilvános helyen olvasol, és nagyon felzaklat a könyv, annyira, hogy sírni kezdesz. Mit kezdesz magaddal?

Szoktam sírni, jártam is így pár hónapja de azért vissza tudtam fogni magam. És a nagy napszemüvegek is egész hasznosak :) Általában amúgy megelőzésre gyúrok, ha érzem magamon, hogy efelé haladok, akkor inkább csak otthon olvasom.

7. Egy könyvnek, amit nagyon szeretsz, most jön ki a folytatása, de te már nem emlékszel egészen az előző részre/részekre. Mit teszel, újraolvasod az előző részt/részeket, vagy keresel róla egy összefoglalót a neten, vagy kihagyod a folytatást, vagy bestresszelsz… stb?

Újraolvasom (sokszor akkor is, ha emlékszem rá). Stresszelek én elég dolgon, ezen hadd ne :)

8. Nem akarod kölcsönadni a könyveidet senkinek. Hogyan utasítod rendre udvariasan azt, aki mégis kölcsön akar kérni tőled egyet?

Attól függ, ki az, mert ha tudom, hogy nem lesz belőle sértődés, akkor elmondom, hogy nem személyes, de nem adom kölcsön a könyveimet. Ha sejtem, hogy nem értené meg, akkor jön a kerülgetés, amíg meg nem unja vagy le nem esik neki.

9. A hónapban már öt könyvnek kezdtél neki, és egyiket sem fejezted be. Hogyan jutsz túl az ezen az olvasási válságon?

Nem nagyon olvasok párhuzamosan. Már az is nagy dolog, hogy egyszerre van terítéken egy novellás kötet és egy regény, ez egy jó kombó mostanában nálam, de régebben ezt sem tudtam volna elképzelni. Ha nem tudok haladni valamivel, inkább félrerakom, csinálok valami mást. Nem hiszem, hogy érdemes rágörcsölni az ilyesmire.

10. Nagyon sok könyv jelenik meg mostanában, ami érdekel, és majd meghalsz, hogy olvashasd. Mit csinálsz? Hányat veszel meg ezek közül?

Nem igénylem, hogy rögtön megjelenéskor olvassam az újdonságokat, úgyhogy akciókra várok, véleményekre, ezek tudják szűkíteni a kört, illetve rangsorolni az egyes könyveket.

11. Végre sikerült megvenned a könyveket, amiket nagyon szerettél volna, és alig várod, hogy olvasd őket… de meddig hevernek a könyvespolcon, mielőtt ténylegesen el is olvasnád őket?

A megfelelő hangulatig (lásd az első kérdést), szóval percek és hónapok is eltelhetnek.


Mik a Ti könyvmoly problémáitok? :)

4 megjegyzés:

  1. Én itt vagyok, csak nem voltam valami aktív az utóbbi időben. :(
    Lopásgyanús ez a kérdéssor.
    Nekem attól függ, mit olvasok következőre, hogy milyen hangulatban vagyok, illetve, ha ránézek a gerincére, megszólal-e bennem a kis hang, hogy ezt kell elolvasnom. Régen nem hagytam abba semmit, inkább neki sem kezdtem. De ma már könyörtelenül félredobom, ami nem tetszik, aztán vagy valamikor befejezem, vagy a feledés homályába merül.
    Nekem szinte csak olyan könyveim vannak, amiket más nem olvas, vagy ami nekem tetszik, az másnak nem. Nem igénylem, hogy bárki az oldalamra álljon,magam is képes vagyok kiállni a gondolataim mellett. :)
    Az, hogy meddig hevernek a polcon, változó. Viszont én sem szoktam frissibe olvasni, az nagyon ritka, amikor így teszek. Épp most fogadtam meg, hogy nem adok kölcsön senkinek többet semmit… nem kapom vissza őket. :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Előfordul egy kis inaktivitás mindenkivel, azt hiszem :)
      Vidd-vidd, nyugodtan :)

      Ezt a félbehagyás dolgot én még nehezen vetkőzöm le, tényleg csak azt szoktam, ami kínkeserves, bár a múltkor egy-két oldal után rájöttem, hogy egyáltalán nincs hangulatom a könyvhöz és simán félreraktam. Fejlődök :)

      Nem mondom, jó érzés, ha találok valakit, aki "végre" hasonló véleményen van, jól tud esni a megerősítés, de intelligens emberek között az egyet nem értésből is tök értékes beszélgetések születhetnek.

      Megértelek, én is jártam már így :/

      Törlés
  2. Szia, én csak most találtam ide, biztos a könyvek vonzottak :) Majd olvasom a többi bejegyzést is, csak itt és most valami reménytelen gépem van :) Addig meg nem merek hosszasabban véleményt írni, mert hogy néz az ki?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszi, hogy írtál :)
      Nincs olyan sok könyves bejegyzés, de azért remélem, tetszeni fog, amit látsz nálam :)

      Törlés