2018. február 24., szombat

Az első törzsi hastáncos est

Nagy dolog készül itt. Joós Judit, a magyarországi törzsi hastáncosok anyukája, estet szervez holnapra. Na nem ez a nagy dolog, ez elég gyakori, szoktak lenni önálló estek, jótékonysági rendezvények és olykor versenyek is. Ez épp egy jótékonysági est, és dobpergés... duózunk rajta Bogival ^^

Mint mindig, most is azonnal meghívták Bogit, Ő mindenképp ment volna szólóval, de szeretne ilyenkor minket is vinni, és ez egyszerűen nem akar összejönni mostanában, szinte sosem érünk rá mindannyian, amit persze elfogadok, de bánok is. Szeretem az ilyesmit, szeretnék ebben a közegben táncolni, benne lenni a magyar törzsi hastáncos életben. Most lesz rá lehetőségem, mert nem sokkal azután, hogy nyugtáztuk, hogy nem megyünk csoportosan, Bogi megkérdezte, lenne-e kedvem összerakni egy duót és elmenni vele ^^



2018. február 20., kedd

Kedvencek - január

Mielőtt elmaradna :)

Olvasnivaló


Illene a Gépnarancsot mondanom, de a vége és úgy általában a harmadik etapja egy kicsit összekuszálta az egyébként szépen érő gondolataimat, és nem tudom, végső soron valami más élményt kaptam, mint amire számítottam. Na nem mintha az utolsó Vaják-kötettel nem ez lenne a helyzet, kihagyott ziccerek sokasága, és kissé elkapkodottnak is látszik néhol, de annyira, annyira jó volt olvasni, úgy imádtam a szerkezetét, és olyan teljesnek érzem most az egész történetet, ha rágondolok, hogy igen, ez volt a kedvencem, és nagyon hamar újrázni fogom az egész sorozatot.

Néznivaló


Sci-fiként ugyan nem kell komolyan venni, de amilyen középszerűnek írta le a kritka az Utazókat, rosszabbra számítottam. Pedig egész jó kis film, csak hát, szemet kell hunyni pár dolog fölött... ha ez sikerül, akkor egy kellemes, szórakoztató, nyálmentes romantikus filmet kapunk, amihez izgalmas adalék, hogy úgy egyébként az űrben játszódik. Lusta vasárnapokra tökéletes.

Hallgatnivaló


Minden januárban megrendezésre kerül Pécsen a Made in Pécs fesztivál, ahol két napon keresztül megy a zene, szerte a városban. Tényleg, hat-nyolc szórakozóhelyen, reggeltől hajnalig, húsz perceket játszik egy-egy banda, és mindez ingyen :) Idén elsősorban egy kedves régi ismerősöm bandáit szerettük volna hallani, ezek a Perfect Symmetry és a Soulmirror. A Soulmirror húsz perce az este fénypontja volt számomra, de a Perfect Symmetry is kegyetlen jó volt, és mindenképp olyan anyagot szerettem volna mutatni, amin Kata énekel. Márciusban közös koncert, alig várom :)

Mik voltak a Ti kedvenceitek?

2018. február 12., hétfő

Sikeres KRESZ vizsga után

Hú :) ez a hét jól indul.



Nem rémlik, hogy különösebben reklámoztam volna itt, de tavaly ősszel nekimentem, hogy én akkor jogsit szerzek. Az ötlet nem saját, sőt, én korábban úgy éreztem, hogy nagyszerűen elvagyok tömegközlekedéssel, na meg a képességeimben sem bíztam különösebben... apum viszont nemrégiben felajánlotta, hogy megkapom tőle az árát, a Suzukijával együtt, mert neki két autó nem kell. Jó egy évet halogattam a dolgot, hol kattogtam rajta, hol nem volt időszerű, meg egy picit ijesztő is volt nekem. Aztán egyre jobb ötletnek tűnt, megjött hozzá a kedvem, és örömmel konstatáltam a tananyagban haladva, hogy tökre élvezem.
A vizsgától viszont tartottam. Hiába hasítottam az e-learning tesztjein és vizsgáin, hiába gyakoroltam, éreztem némi káoszt, voltak dolgok, amik lassan kerültek a helyükre. Tudom, hogy át lehet menni úgy, hogy addig pörgeti az ember a kérdéseket, amíg az összes bele nem ég az agyába, de én nem hiszem, hogy ez lenne a megfelelő módja és nem is az én stílusom, szóval reméltem, hogy nem válik káromra, hogy érteni is próbálom ezt az egészet. Nem vált, de azért némi szerencse is elkélt, szóval nem tudom, másnak mit javasolnék, hogyan csinálja - épp ezért nagy tanácsokat nem is terveztem osztani. Az egyetlen, amit lényegesnek érzek és úgy sejtem, jól csináltam, az a fegyelem - rákészültem, hogy is néz ki a teszt, kihasználtam a kérdésenkénti egy percet, végigolvastam mindent, ahol nem voltam biztos, passzoltam, és ezt jó "stratégiának" ítélem meg, mert elég könnyű elkapkodni (így pedig jól megfontolva rontottam el, amit elrontottam :D).
Az egyik pillanatban óriási dolognak érzem, a másikban apróságnak, leszezmégnehezebbis alapon, de mindenképp jó érzés, egy lépcsőfokon túl lenni.