2018. augusztus 7., kedd

A szóló

Na, csak itt vagyunk. Videóval, nyugodtan görgessetek le, dumálós bejegyzés lett.
Jó sokáig is tartott megírni. Mármint nem nekiállni, ténylegesen megírni. Fejben minden szembejövőnek ugrálva üvöltöm az arcába, hogy voltam versenyen és van szólóm és vááá, de a valóságban alig tudok beszélni róla. Pedig annyira jó.

Szóval, amikor Bogival nagy erőkkel csináltuk a duónkat - amit azóta is előadtunk egy másik rendezvényen, nem hiszitek el, mekkora királyság, hogy ez nem egy alkalomra szólt és számol velem - és készültünk a pesti rendezvényre, mikor egyszer csak, az egyik órán Bogi közölte velem, csak úgy mellékesen, hogy ha végeztünk, csinálhatnánk nekem egy szólót, ha van kedvem. Meg mehetnék versenyre is, ha van kedvem. Mondtam, hogy van. Van! VAN! :)


Zay Ugróczi Iván fotója

Reméltük, hogy Joós Judit szervezésében lesz tavasszal törzsi verseny, sajnos nem így alakult, úgyhogy becéloztunk egy másik pesti versenyt, bár úgy tudtuk, hogy nem lesz külön törzsi zsűri... lett, de nem baj, hogy így készültünk. Egy vasárnapi nap volt, előtte pénteken tartottunk haflát (különböző hastáncosok, iskolák közös estje), ahol Bogi felajánlotta, hogy debütálhatok, és így mégsem a versenyen állok majd ki először, egy új koreóval, tök egyedül.

Hosszas zeneválogatás után végül az egyik kedvencem nyert, a Forest Lovers a Drumspydertől, és a koreó hangulatát és a ruhát is hozzá igazítottuk, erdei fíling, imádom :) egyébként is nagy segítség volt, hogy olyan zenére táncolhatok, amit már ismerek, sokkal könnyebb dolgom volt, mintha a koreográfia összeállítása közben kellett volna összeismerkednem a dallammal, az apró rezdülésekkel.


Maga a koreográfia tanulása így is teljesen újnak hatott, más élmény volt, mint csoportosat vagy duót tanulni. Sokáig tartott, mire a magaménak éreztem és élveztem, és addig bíznom kellett Bogiban, hogy tudja, mire vagyok képes és hogy mi áll jól nekem. Aztán egyszer csak elkapott, és elkezdtem beleélni magam és szépnek látni magam benne. Bogi végig biztatott, hogy el fog jönni ez a pont :) és nagyon sok támogatást kaptam a lányoktól is, amikor kész lettünk, ragaszkodtak hozzá, hogy láthassák, és nemcsak jó tanácsokkal láttak el, hanem azt is éreztették velem, hogy büszkék rám. Hiába külön csináltam, közelebb érzem magam hozzájuk. Arról nem is beszélve, milyen volt, mikor a hafla és verseny előtti utolsó órán eltáncoltam nekik... az tökéletes volt.


Élesben egyik alkalommal sem sikerült úgy táncolnom, és valahol nagy kár, de nem vártam el magamtól tökéletes színpadi jelenlétet első vagy második alkalommal. És tulajdonképpen az, hogy én tudom, hogy képes vagyok úgy táncolni, ahogy ott és akkor, az elég. Az, amit akkor kaptam Bogitól és a lányoktól, elég. Benne volt minden. Azon fogok ezentúl dolgozni, hogy mindig úgy táncoljak.


Hogy a haflán milyen voltam, azt alig tudom megítélni, inkább az érzetek vannak meg. Olyan volt, mintha a szüzességemet veszíteném el újra először állnék színpadon. Minden újnak hatott, a színpad bemozgása, a fények és a felvillanó arcok a közönség soraiban, minden. De ennek a furcsaságával és az irdatlan adrenalinlökettel együtt jó volt, jól éreztem magam. Bár azon, hogy ez látszódjon is messziről, a fények között, ismeretlenek számára is, még dolgoznom kell, és a verseny egy kis győzelem volt ebben, mert annak még a felvételén is él az arcom, akkor is, amikor nem mosolygok.


Ó, a verseny... na az eszméletlen volt. Egy öltözőbe keveredés más pécsi lányokkal, dumálgatás a törzsi táncosokkal, remegő kézzel sminkelés, a színpad kipróbálása (na meg rájönni, hogy nem tudok rajta forogni...), melegítés a többiek zenéjére... nagyon intenzív élmény volt. Ami külön jól esett, hogy egyértelműen támogató volt a légkör, mi törzsisek mind gratuláltunk egymásnak, többen együtt maradtunk a nap folyamán, de a klasszikus táncosoktól is sok pozitív visszajelzés jött, ami nagyon szép és értékes dolog számomra. Mindenkitől, aki elment mellettem melegítés közben, kaptam egy bátorító mosolyt. És most kéne elmesélni, milyen volt úgy egyébként maga a lényeg. Kezdjük a végén: több dolog nem volt tiszta a verseny lebonyolításával kapcsolatban, így a zsűri sem, szóval úgy készültünk (főleg lelkiekben), hogy klasszikus hastáncosok is zsűrizik majd a kategóriánkat. Végül nem így lett, ez viszont azt jelentette, hogy mindössze hárman pontoztak minket, köztük Bogi, aki nem értékelhetett engem (ilyenkor a többi zsűritag által adott pontok átlagát kapja az ember). Nem mintha baj lenne, minek hívnának tízfős zsűrit négy lánynak, de jó lett volna minél több véleményt hallani. Ők ketten viszont - Dodek Szilvi és Sárközy Zsuzsó - nagyszerű pontszámot adtak és volt lehetőségem beszélgetni velük, értékelést kérni, mindketten nagyon kedvesek és bátorítóak voltak, és ki kell emelnem Zsuzsót, aki részletes jegyzeteket készített és nagyon sok észrevétele volt, amikkel bár Bogi nem mindig értett egyet, én tudtam azonosulni.


Ezüst minősítést kaptam és akkor és ott arra is pozicionáltam magam, mégiscsak először álltam egyedül színpadon, és nagyon-nagyon más, mint csoporttal. Van még mit tanulnom, és rohadtul féltem is... Szóval elégedett vagyok. Akkor is elégedett voltam. Jó érzés volt színpadon lenni, jó volt táncolni, és ott vannak a kis győzelmek, mint a mosoly, vagy hogy képes voltam lereagálni egy rontást, és egyáltalán nem látszik, mi történt, vagy hogy sikerült egész lendületesen csinálnom azokat a mozdulatokat, amiktől féltem a színpad tapadása miatt. Büszke vagyok magamra. Bogi is büszke rám. A lányok is azok.


És a felvétel, na az valami eszméletlen jó. Egy-két kivétellel (lásd fent) nem tetszem magamon a fotókon, de a videó, az király. Nem is emlékeztem a füstre.



Köszönöm, ha megnéztétek, köszönöm, ha végigolvastátok.
Nekem öröm volt megírni :)

2 megjegyzés:

  1. Wow! Nagyon szép a tánc (és a ruha is, bár a videon a részleteit annyira nem lehet kivenni), gratulálok és sok hasonló élményt még!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :$
      A felső egy leopárdmintás merevített cucc, csak a hátamon megkötve, semmi váll vagy nyakpánt. a nadrágon egy tollas kendő van (meg tollak vannak a fülemben és a hajamban) és azon egy szintén leopárdmintás cafrang - nincs rá normális szó :) a sötét háttérben kicsit elveszik, bár ez még mindig egész látható, rosszabb minőségű felvételeken kb eltűnik az ember a háttérben, ha nem elég élénk vagy csillogó a ruha.

      Törlés